Szalai Zsolt

– költő, kritikus, filozófia szakos bölcsész.
1979-ben született Győrött. Az Ambroozia folyóirat és az AmbrooBook Kiadó szerkesztője, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársa. A Magyar Írószövetség, a Magyar PEN Club, a Fiatal Írók Szövetsége tagja (2006-tól 2013-ig alelnöke), a Hermaion Irodalmi Társaság elnöke. Legutóbb megjelent kötete: Gyökeres ház, versek (Napkút Kiadó, 2020).
Öttevényen él.

Madártej

Eltévedve hazamentem
a gyökeres régi házba,
ott sündörgött minden ember,
aki itt jött e világra!

Verandáról a konyhába
csaltak szavak és illatok,
rágyujtottam a pipára,
éreztem, hogy otthon vagyok.

Nem vártak, és mégis kaptam,
csak halkan szóltam: hagyjad itt,
naptól pirult arccal faltam
a madártej hűs habjait.

A holnap nehogy elkobozza,
szavuk ittam, s elrejteném
énekük egy szép dobozba,
mint jövőnek szánt költeményt.

Mert álomban, vagy öröklétben
ismeretlen is rokonok,
maradnék már köztük ébren,
szeretetben hű és konok!

Benyithatnék-e még egyszer,
a gyökeres régi házba,
mintha élne minden ember,
aki itt jött a világra?

Igazgyöngy

Miért megyek el, ha haza akarok érni,
mit keresek, ha nem lehet remélni?

Hiába megyek sokszor messzire,
szívemet nem volt ki innen elvigye.

Itt maradt minden, amire emlékszem,
a lányt nem lehet ölelni elégszer.

Kezem között porlad szét a göröngy,
földön gurulva fénylik az igazgyöngy.

Szedjük össze a magunk kincseit,
ha mi nem keressük, már nincsen itt.

Most add elő, hadd hozom világra,
hadd tegyem föl az életünk falára.

Világ börtönét ha megelégelem,
legyen kettőnknek szabadság, szerelem.