Miklya Zsolt

– Quasimodo-emlékdíjas, HUBBY-díjas költő, pedagógus.
1960-ban született Csorváson. Gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember, a Parakletos Könyvesház szerkesztője, az Író Cimborák alkotóműhely tagja. 2022-ben a Magyar Írószövetség és a Szépírók Tásasága is tagjai közé fogadta. Versei 2001-től jelennek meg irodalmi folyóiratokban, antológiákban, önálló kötetekben.
Legutóbbi gyerek-, illetve felnőttvers-kötete: Végtelen sál (Móra, 2015), Párakép fölött (Magyar Napló, 2019).
Kiskunfélegyházán él.

E-pipám

Költőnek kell egy jó pipa,
javában égő,
kell mellé leveles dohány,
kertjében érő,
kell szép leány, tüzet rakó
és eszemadta,
ki mint a beojtott virág,
magát úgy adja,
mert szívet lobbant, álmot űz,
magára ébreszt,
habár a pusztuló világ
semmit sem érez.

Rágyújtottam a pipára,
gyújtottam volna
a szívre is, hogy legalább
még szebben szólna,
édes dohány helyett a vers
csak e-dohányra
s kiégett szívromokra lelt,
üszkös hiányra,
és orrot fojtó füstje nem
éleszti lángom,
bár szemepár lehívható
az e-pipámon.

Egy gondolat

Egy gondolat bánt engemet,
hogy elkaszálja tervemet
a nagy kaszás, s a harcmező
nem lesz több, mint egy lepedő,
min párna vége ülnököl,
és oldalamba könyököl
üres szobám s a fagyhalál,
mi hol kinn, hol meg bévül áll.

Egy gondolat bánt engemet,
hogy elkaszálja kedvemet
a nagy kaszás, s a gyertyaszál
idő előtt magába száll,
és benn a mélyben úgy borong,
mint kútba hullott fémkorong,
mi fényes volt a nap alatt,
de tükrét lepi az iszap.

Egy gondolat bánt engemet,
hogy elhasználja nyelvemet
a nagy kaszás, és jelzavar
tesz ártalmatlanná hamar,
és úgy seper az áradat
szemfödelemre hűhavat,
hogy kürt és kakas sem rikolt.
Élni és halni, mondd, mi volt?